Lapforrás

<cim 
	cim3="Változók, deklaráció"
	cim2="Magasszintű Programozási Nyelvek I." 
	cim1="Imperatív, procedurális nyelvek alapjai" 
	prev="mp1/page120"
	next="mp1/page140"
	kep="hz_csik.png" 
	back="EBooks" 
	szerzo="hz|Hernyák Zoltán"
/>
<path p1="Kezdolap|Kezdőlap" p2="EBooks|Jegyzetek" p3="mp1/Nyitolap|Tartalomjegyzék" 
      xx="-" 
      w1="mp2/Nyitolap|Gyakorlatok" w2="mp1/Tematika|Vizsgatematika" w3="cs/Blog|Programok C# nyelven"
/>


= Változók =

A számítógépes programok adatokat dolgoznak fel. Egyik módja az adatok bevitelének, ha direktbe beírjuk a program szövegébe, ezek a literálok.

A másik mód, hogy valamilyen külső forrásból történő adatbeolvasás során visszük be az adatokat a programba. A külső adatforrás lehet billentyűzet, egér, a diszkünkön elhelyezkedő file, vagy akár SQl adatbázis, internetes kapcsolat, scanner, stb. 

A külső forrásból érkező adatokat fogadni kell tudni a programban, erre alkalmasak a '''változók'''.

A változó készítése során megadjuk, hogy a programunk majd ''futása közben'' valamilyen adattal fog találkozni, melynek ''értéke a program írásakor még nem ismert''. De a programot fel kell készíteni ezen adat fogadására, helyet kell foglalni a memóriában a majd később érkező adat részére. Ez nagyon hasonló folyamat ahhoz, mint amikor a barátunkkal moziba kívánunk menni, de késik, csak a film megkezdése után fog majd megérkezni. Addig is fenntartjuk, foglaljuk az ülőhelyét.

== Deklaráció ==

Amikor az adattal később fogunk találkozni, egy változót kell előkészíteni az adat fogadására. Ehhez a változót deklarálni kell:

<code lang="csharp">
int a;
double magassag;
bool ferfi_e;
string nev;
</code>

A fenti példák mindegyikében egy adott típusú változót deklaráltunk. A változódeklaráció két részből áll:

* '''típus''', meg kell adni a későbbi adat típusát
* '''név''', a változónknak nevet kell adni

A típust az alapján választhatjuk ki, hogy a későbbiekben feldolgozandó adat milyen lesz. Az eddig megismert típusok közül tudunk választani: string, bool, char, int, double, stb.

Minden változónknak nevet kell adni. A névadásról mindjárt hosszasabb fejtegetésbe kezdünk, de előrebocsájtva szögezzük le, hogy a '''változók neve beszédes kell legyen'''. Tehát ne hívjuk ''x22''-nek, hacsak ez ténylegesen nem utal valamire. Ha az adat egy ember magassága lesz, akkor hívjuk ''magassag''-nak. Ha hőmérsékletadat lesz, akkor hívjuk ''homerseklet''-nek. Stb. Az ''a'' változónevet tekinthetjük beszédesnek, ha ez egy háromszög háromoldala közül jelöli az egyik oldalt (a további oldalakat ''b'' és ''c'' névvel fogjuk tisztelni). Egy kör sugarát tároló változót hívhatunk ''r''-nek, de akár ''sugar''-nak is (angolszász környezetben inkább a ''radius'' név javasolt).

== Névadási szabályok ==

A változó neve (általánosabban '''azonosítónév''') kezdődhet

* betűvel
* aláhúzással

és folytatódhat

* betűvel
* számjeggyel 
* aláhúzással


<box type="stop">A C#-beli azonosítók betűvel vagy aláhúzással kezdődnek, betűvel, számmal, aláhúzással folytatódhatnak. Legalább 1 karakter hosszúak.</box>

Tiltott karakternek minősülnek

* szóköz
* kötőjel (minusz jel)
* írásjelek (vessző, pont, stb)
* egyéb szimbólumok (kukac jel, plusz jel, stb)

A név legalább 1 karakter hosszú kell legyen. 

A legfontosabb kérdés, hogy mit tekintünk ''betű''-nek. A legtöbb programozási nyelv az angol ABC betűit tekinti betűnek. Ebben a környezetben a ''magasság'' név nem lehet változó neve, mert magyar ékezetes betűt tartalmaz.

A mai, modernebb programozási nyelvek nem tiltják az ékezetes betűk jelenlétét az azonosítókban. Ilyen nyelv a C# is. Vagyis szabad magyar (vagy egyéb szláv, de akár kínai) karaktereket is használni a változók neveiben. De nem ajánlott. Több okból...

A forráskód maga is UNICODE kódtábla szerint, UTF-8 kódolással van tárolva. Ez engedi meg a nemzeti ékezetes és egyéb karakterek jelentését a forráskódban. Ugyanakkor a képernyőn történő megjelenéséért a számítógépre telepített betűkészletek a felelősek. E miatt egy magyar programozó által magyar ékezetes betűkkel megtűzdelt forráskódot el szabad küldeni John Smith-nek az USA-ba, akinek a C# fordítója el fogja tudni fordítani a kódot az UTF-8 miatt, de ha John a képernyőjén is meg akarná jeleníteni a forráskód tartalmát, akkor az ő angol nyelvű windows-ához telepített angol fontkészletek nem feltétlenül tartalmaznák az á,é,í,ő,ű, stb karakterek mindegyikének a képét. E miatt a látvány legalábbis zavaros lenne.

<box type="stop">A C#-ban az azonosítók neveiben '''szerepelhetnek magyar ékezetes betűk''', de ezek használata nem javasolt. Amennyiben a forráskódot más nemzetiségű programozók felé is publikáljuk, megosztjuk, nekik megjelenítési problémáik lesznek. A programozók e miatt kerülik az ékezetes betűk jelenlétét a forráskódokban.</box>

Az azonosítók hosszára nincs különösebb megkötés, legalább 1 karakter hosszúak, de tetszőleges hosszú is lehet. Az alábbi példa helyes (bár kevés haszna van):

<code lang="csharp">
 int aFonokTestmagassagaMillimeterbenCipoNelkul;
</code>

Ugyanakkor van egy fontos szabály, amely a C alapú nyelvek jellemző szabálya: a kis-és-nagy betűk különbözőknek minősülnek. Tehát a ''CipoMeret'' és a ''cipoMeret'', valamint a ''cipomeret'' nevek különbözőnek minősülnek!

<box type="stop">A C# azonosítók tetszőleges, '''akár több száz karakter hosszúak''' is lehetnek, bár a nagyon hosszú nevek nem jellemzők (és kerülendők). Ugyanakkor a C# azonosítók kisbetű/nagybetű érzékenyek, vagyis amennyiben később hivatkoznánk egy azonosítóra, kisbetű-nagybetű helyesen kell azt újra beírnunk a forráskódban. Az ilyen programozási nyelveket '''Case-sensitive''' nyelveknek nevezzük.</box>

__NOTOC__
<alairas>Hernyák Zoltán</alairas>